Hogyan szabaduljunk meg a vakondtól? Kifüstölés, csapdák, elriasztás

Minden valamire való gazdának ismerős a konfliktus, amit ez a kis élőlény okoz. Néha egészen az őrület határára kergetheti az embert! 

Hogyan szabaduljunk meg a vakondtól, mely tönkreteszi a kertet és a gyepet?

Gyönyörű pázsit, szép sziklakert, veteménnyel teli kert. Sokszor a vakond miatt ez az idilli kép sajnos csak átmeneti. A vakondnak senki nem örül. Szerencsére a fejlett kornak köszönhetően, ezt a csatát az ember nyeri! Cikkünkből megtudhatják, milyen lehetőségeik vannak a vakond elűzésére. 

Kivel is van dolgunk valójában? 

Közönséges vakond. Egy apró emlős, 10 -15 cm-es mérettel. Testsúlya 70 - 100 g. A rovarevők közé tartozik. Emellett lárvákkal, földigilisztákkal, gyíkokkal és apróbb békákkal is táplálkozik. Képes annyi kukacot megenni, mint saját testsúlya. Lényegében a kártevők nagy részét elpusztítja. Az ország 90%-án találkozhatunk vele.

Bonyolult föld alatti járatokban él. Néhány esetben ezen alagutak hossza akár 800 m is lehet. Nagyon fejlett a hallása és szaglása. Erős mellső végtagjainak köszönhetően a kemény talajon is képes átfúrni magát. Átlagos élettartama 5 év. Már élete első évében képes szaporodni. Egy alomban 3 - 7 vakond csemete található. 

A vakond az erős mellső lábainak köszönhetően a kemény talajon is képes átásni magát. Végeredmény a vakondtúrás.

Nem könnyű leküzdeni ezt a kis élőlényt! Elkapni vagy kiűzni a kertből egyáltalán nem egyszerű! Sok mód létezik, melyek segítségével elkergethetik a vakondot, viszont nem mindegyik hatásos. Cikkünkben átvesszük a lehetőségeket, melyek segíthetnek a vakondot kiűzni a kertből. 

Napelemes vakondriasztó

A legegyszerűbb módszer a vakond kiűzésére a vakondriasztó használata. Ezek alacsony frekvenciájú rezgéseket bocsátanak ki. Ez a vakondokban olyan viselkedést vált ki, mint földrengés esetén, így megpróbálnak elmenekülni. Használata egyszerű! 

A riasztót elég a földbe szúrni. Az energiaéllátásról a napelem gondoskodik. A napelemes vakondriasztó előnye az, hogy a nap folyamán feltöltődik, így éjszaka is működik. A riasztók különböznek hatótávolságukban is. Egy ilyen berendezés ára 6 - 11 ezer Ft körül van. Az ár persze a lefedett terület méretétől is függ. 

Napelemes vakondriasztó

A napelemes vakondriasztón kívül létezik elemre működő alternatíva is. 

Vakondriasztó füstpatron

Ez egy öregebb metódus. Ma talán már nem teljesen hatékony. Ára olcsóbb, 3 000 Ft körüli és az eredmény meglepő lehet. A vakondriasztó füstpatron meggyújtás után szén-dioxidot és kén-dioxidot termel, melyek az alagútba jutás után elpusztítják a vakondot. 

A probléma az lehet, hogy ezek az alagutak rendkívül bonyolultak, így nem biztos, hogy mindenhová eljut a füst. A füst sokáig a föld alatt marad, így lehetséges, hogy a vakond hosszabb idő után pusztul el. Ezt a metódust akkor érdemes alkalmazni, ha a földben nincs vetemény. 

Méreganyagok vakond ellen

Professzionális csapda a vakondok ellen. A kártevőket intenzív illatával csábítja magához. Méreg esetében szükséges, hogy az állat elfogyassza a készítményt, míg a gélek esetében elegendő, ha hozzáér. Mindkét verziónál a készítményt a földbe kell helyezni oda, ahol a vakond tartózkodik. Ára is nagyon kedvező, 2 500 -3 700 Ft körül van. 

Egy másik olcsó alternatíva a kalcium-karbid, melyet a lehető legtöbb vakondtúrásra kell aplikálni, majd leönteni vízzel. Így nagyon erős gázok szabadulnak fel. Egy csomag ára 1500 Ft körül van. 

Víz, csapdák, PET flakon vagy a piros virág vakondok ellen

A vakond kiöntése nem tartozik a hosszan tartó metódusok közé. Így van ez a mechanikus csapdákkal is, melyek ára 1000 Ft-nál kezdődik. Nem garantálják a kedvező végeredményt. Akár egy macskát is hozhatnak a házhoz! 

Ami a növényeket illeti több lehetőségünk is van! Segíthet a hagyma vagy a fokhagyma. A gyepnél a kerti laboda tanácsolt, amelyet akár sziklás területekre is ültethetnek a gyep közelébe. Gyökerei elkergetik a vakondokat a kertből. 

A kerti laboda virág siekresen elűzi a vakondokat és nem csak földbe,de sziklára is ültethetjük

A Kerti laboda gyökérrendszere segít megszabadulni a vakondoktól.

(forrás: herbar.org)

A PET flakonos trükk szintén nagyon széles körben ismert. Valaki szétvágja a flakont, így hatásos propellert készít, melyet a szél hajt és elriasztja a vakondot. 

A cikk szerzője


Komentáre

21/06/2021 05:07
fasz

basszátok meg

Hozzászólás írása



Közzétéve: 30.05.2019
Posledná aktualizácia:
A cikk értékelése:
(88.8%)

További cikkek a kategóriában:

Hogyan válasszunk inhalátort gyermekek és felnőttek számára?Hogyan válasszunk inhalátort gyermekek és felnőttek számára?

Az inhalátort használhatja a megfázás vagy köhögés rövid távú megelőzésére és kezelésére, illetve asztma hosszú távú kezelésére. Mai cikkünkben pár tanácsot olvashatnak a választást...

Hogyan rendezzük be a garázst és tároljuk a szerszámokat a műhelyben? Mai cikkünkből megtudhatják!Hogyan rendezzük be a garázst és tároljuk a szerszámokat a műhelyben? Mai cikkünkből megtudhatják!

Garázsok - a felesleges és a lényeges eszközök tárolására szolgáló rakodóhelyeket úgy is kialakíthatjuk, hogy könnyen eligazodjunk benne. Csak a megfelelő bútorokat kell használni, ki...

Hogyan válasszunk horgászbotot? Melyik bot a legjobb?Hogyan válasszunk horgászbotot? Melyik bot a legjobb?