Hogyan gátoljuk meg az ablakok párásodását? Mit tegyünk?

Az ablakok párásodása rég fennálló probléma a háztartásokban és amellett, hogy nem néz ki jól egyéb problémákat is előidézhet. Cikkünkből megtudhatják, hogy miért párásodnak az ablakok és pár tippel, trükkel is készülünk, melyek segítenek meggátolni az ablakok párásodását. 

Párás ablakok

A bepárásodott ablakok nem nyújtanak szép látványt, de több higiéniai problémát is okozhatnak. A párásodás hozzájárul a penész kialakulásához a sarkokban vagy az ablakok mellett, nedvesíti a falakat, ill. kellemetlen, túlságosan nedves levegőt idéz elő a helyiségben. Ezenk okoból kifolyólag igyekeznünk kell meggátolni a víz kicspódását. 

Az ablakok párásodása belülről

Első sorban meg kell érteni, hogy mi okozza az ablakok párásodását. Erről főleg a fizika tehet, pontosabban a víz kondenzációja/lecsapódása. Ez azt jelenti, hogy ha a helyiségben lévő levegőben túl sok a nedvesség, akkor a víz automatikusan kicsapódik. Miért pont az ablakokon jelenik meg? Ez ezért van, mert minél hidegebb a felület, annál jobban vonzza a kicsapódott vizet. 

Lecsapódott nedvesség az ablakokon

Az emberek sokszor azt hiszik, hogy az ablakok párásodását meg lehet gátolni új, modern ablakok vásárlásával. Ez a gondolat nem teljesen igaz, mivel az ablakok külső és belső párásodásának az anyaghoz semmi köze. Ha jobban belemerülünk a műanyag és a fa ablakok összehasonlításába, akkor rájövünk, hogy valójában a műanyag ablakok párásodnak jobban. Nem azért, mert rosszabb lenne a minőségük, éppen ellenkezőleg - a jobb szigetelés meggátolja a levegő cseréjét, így könnyebben és gyorsabban lesz bent túlságosan nedves a levegő. 

Mivel a nedvesség a probléma kulcsszava, ezért könnyen rájövünk, hogy általában a fürdőszobában, a hálószobában, a konyhában vagy az olyan helyiségekben párásodnak az ablakok, ahol sok növényt tartunk. 

A párás ablakokkal rendelkező helyiség szellőztetése

Több megoldás is van

  • Szellőztetés = a szellőztetés a probléma megoldásának alfája és omegája, hiszen a rossz vagy nem elegendő szellőztetés a párásodás fő oka. A műanyag ablakok miatt, melyek tökéletesen szigetelnek fontos, hogy rendszeresen szellőztessünk, naponta többször. Ajánlott 4 - 10 percig szellőztetni teljesen nyitott ablakkal. A helyiségben lévő levegő gyorsan kicserélődik, míg a falak és a bútorok hőmérséklete lényegében nem változik, tehát a hőveszteség minimális. Szellőztetés alatt érdemes kikapcsolni a fűtést. A legfontosabb az alvás előtti szellőztetés!
  • Ne nyissák bukóra az ablakot = sokan úgy szellőztetnek, hogy bukóra nyitják az ablakot. Ez nem a legjobb módszer, mivel így nem cserélődik ki annyi levegő, mint amikor teljesen kinyitják az ablakot, ill. lehűlik az ablak és a körülötte lévő fal, ami növeli a penész kialakulásának kockázatát. 
  • Nedvességmérő = a nedvességmérő vásárlása és beszerelése a legegyszerűbb módszer arra, hogy rájöjjenek, mikor túl nedves a levegő a helyiségben. Ilyenkor ki kell szellőztetni. Amikor a mutató a piros mezőbe ér, akkor kell szellőztetni. A levegő megfelelő nedvességtartamának értéke változó, de általában 45% - 60% között van. 
  • Fűtés = ha nem fűtünk eléggé, akkor a helyiségben lévő levegő túl hideg lesz ahhoz, hogy magában tartsa a nedvességet, így az az ablakokon jelenik meg. Erre az egyelnetes fűtés a megoldás. Éjszaka maximum 5°C-al hűljön le a lakás. 
  • Ablakmelegítés = az ablakok magasabb hőmérséklete csökkenti a víz lecsapódást. Ebben az esetben fontos ellenőrizni, hogy az albalapárkány a radiátor felett helyezkedik-e el - ez meggátolná, hogy a meleg levegő az ablakhoz jusson. Ajánlott nem behúzni az ablakredőnyt, hogy a meleg levegő közvetlenül az ablakhoz kerüljön. 
  • Növények az ablakpárkányon, a ruhák szárítása és a gőzelszívó elhanyagolása = ez mind nedves levegőhöz vezet. Természetesen nem lehet minden faktortól megszabadulni, de ha van rá lehetőség, akkor szárítsák a ruhákat az erkélyen, használják a gőzelszívót a felesleges pára eltávolítására és korlátozzák az ablakpárkányon elhelyezett növények mennyiségét. 

Az ablakok párásodása kívülről

Az ablakok párásodása kívülről főleg a tetőablakokat érinti. Ez nem egy komplex jelenség, de nagyon nehéz megelőzni. Amennyiben kívülről párásodnak az ablakaik, nem kell megijedniük, nem vásároltak rossz minőségű ablakot! 

Az ablakok párásodása kívülről

Ez a fajta párásodás a minőségi hőszigetelés jele. Ennek a tulajdonságnak köszönhetően a meleg levegő bent marad, míg a hideg levegő csak próbál bejutni. A hideg és meleg levegő találkozása okozza a pára megjelenését az üvegen. 

A megoldás: 

  • Külső redőnyök használata

Az ablakok párásodása a két üveg között

A párásodás utolsó típusa lényegében "megoldhatatlan", mivel ezt valóban az ablakok rossz szigetelése okozza. Az ablakkeret vagy az üveg sérülése, mely akár egy kis repedés is lehet mind lehetővé teszik, hogy ez a probléma kialakuljon. 

Az üvegek közötti rész ideális esetben hermetikusan le van zárva, tehát légmentes. Amennyiben ez a feltétel nincs teljesítve, akkor bejut a két üveg közé a levegő és vele együtt a nedvesség is. 

Megoldás:

  • Itt csak az ablak javítása, a reklamáció vagy egy új ablak vásárlása segíthet

A cikk szerzője


Hozzászólás írása




Közzétéve: 12.12.2019
A cikk értékelése:
(87.6%)

V tejto kategórií nájdete aj:

Hogyan távolítsuk el a pillanatragasztót bőrről, bútorról vagy textíliáról? Hogyan távolítsuk el a pillanatragasztót bőrről, bútorról vagy textíliáról?

A pillanatragasztót akár forradalmi találmánynak is nevezhetjük, amely azonban kárt is okozhat. Leggyakrabban az összetapadt ujjak és a tárgyakon megjelenő csúnya foltok okoznak...

Hogyan tároljuk a zöldségeket és a gyümölcsöket?Hogyan tároljuk a zöldségeket és a gyümölcsöket?

Amennyiben idén több termésük lett, mint amire számítottak, ezért el szeretnék rakni a megmaradt zöldségeket és gyümölcsöket télre, úgy, hogy ne keletkezzen bennük nagy kár, akkor ez a...

Homokszűrő vagy papírszűrő a medencébe? Melyik a jobb? Homokszűrő vagy papírszűrő a medencébe? Melyik a jobb?

Amennyiben szeretnének egy medencét, akkor egy megbízható szűrőrendszert is kell hozzá vásárolniuk, amely segít azt tisztán tartani. A homokszűrő vagy a papírszűrő a jobb?