Petúnia. Egynyári növény, amely bármelyik erkély díszévé válhat!

Valószínűleg a petúnia az egyik legszebb és legszínesebb virág, amivel az erkélyt díszíthetjük. Viszonylag igénytelen növény, amellyel nem csak erkélyeken, családi házaknál, de a városi kertekben is találkozhatunk. 

Ahogy azt említettük, a petúnia gondozása nem egy igényes feladat. Kedveli a napsütést, ill. megfelelő mennyiségű vízre és tápanyagra van szüksége. Kb. 40 cm magasra nő és több alfajjal is találkozhatunk. 

Hogyan gondozzuk a petúniát?

Termesztés

A petúniát két féle képpen lehet termeszteni. Az első lehetőség, hogy magból neveljük, a másik pedig, hogy a már kifejlett növényt vásároljuk meg. Az első módszer persze igényesebb, de olcsóbb. A második esetben nagyobb valószínűséggel járnak sikerrel a kezdők is! 

Amennyiben az első módszert választják, akkor februárban el kell ültetniük a magokat. Egy kisebb tálkát töltsenek meg virágfölddel a magokat pedig kb. 3 cm-es mélységbe ültessék el. A magok általában sikeresen kicsíráznak, ezért nem ajánlott egy helyre túl sokat vetni. 

Az így elvetett magokat öntözzék meg bőségesen, majd a tálat tegyék egy nyitott műanyag zacskóba. Így lényegében egy otthoni üvegházat alakíthatnak ki, amelyben a magok hamarabb kicsíráznak. A szobahőmérséklet ideális erre a célra, de ne tegyék a tálat a közvetlen napra.  

Az első levelek megjelenése után a palántákat kis cserepekbe kell átülteni. A petúnia gyökerei nagyon sérülékenyek és törékenyek, ezért legyenek nagyon óvatosak, hogy biztosan ne sérüljenek meg! Egy esetleges sérülés nehezíthetné a további fejlődést. 

Az így elültetett növények számára még mindig nem ideális a közvetlen napsütés. Kb. 5-6 hét után már meg kellene erősödniük a palántáknak, tehát átültethetőek egy cserépbe vagy a kertbe. Leginkább a külön öntözhető cserepeket kedvelik. Akár komposztot is használhatnak! Az elültetett petúniát nyugodtan lehet tápozni is. 

Petúnia a kertben

Gondozás

Amikor a növény már gyökeret ereszt és fejlődésnek indul, akkor ideje tápoldattal segíteni növekedését. Amikor már 15 cm-esre nőtt, akkor a tetejét le lehet csípni, hogy több elágazás keletkezzen. A petúnia júniustól júliusig virágzik. Az elhervadt, elszárat virágokat mindig távolítsák el, hogy helyet adjanak az új bimbóknak.  

A petúnia betegségei

Ahogy minden növénynél, a petúniánál is megjelenhetnek különféle kártevők és beteségek. 

A petúnia számára azonban az időjárási körülmények szoktak problémát jelenteni. Nagyon rosszul tűrik az erős szelet, amely eltörheti a vékony hajtásokat. Kellemetlenül érintheti az eső is, mivel virágai is rendkívül törékenyek. Rossz időjárás esetén a petúniákat ajánlott védett helyre tenni.

A párás idő a levéltetvek megjelenésének valószínűségét is növeli. Amennyiben időben észreveszik a problémát, akkor kezelésére elgendő a mosószeres oldat alkalmazása. Ha a levéltetvek már nagyon elszaporodtak, akkor inkább permetet használjanak, amely bármelyik kertészetben megvásárolható. 

Petúnia - leggyakoribb betegségek (levelek)

A levéltetvek akár betegségek megjelenését is előidézhetik. Olyan vírusokat terjesztenek, amelyek tönkreteszik a petúniát. A petúnia leggyakoribb vírusos megbetegedése a paradicsom mozaik vírus és a dohány mozaik vírus. Ezek mellett egyéb vírusok is megtámadhatják a petúniát! A vírusos megbetegedések leggyakoribb jele a levelek sárgulása, a virágok és a levelek lelassult növekedése, áttetsző erezet a leveleken, stb. Ezek ellen is permettel vehetik fel a harcot. 

A tapadós levelek nagyon gyakoriak a petúniák esetében. Ezt szintén tetvek okozzák. Ezek a kis élőlények ún. mézharmatot állítanak elő, amely ragacsos és lerakódik a leveleken. Ahogy azt már említettük, a tetvek eltávolítása után a többi tünettől is megszabadulhatunk. 

Gyakorta megjelenhet a penész is! Az egyik leggyakrabban előforduló gombás megbetegedés a lisztharmat. A petúnia levelein ilyenkor fehér bevonat képződik. Később a levelek lehullanak és elpusztul a növény. A penészt minél hamarabb el kell távolítani permet segítségével! Amennyiben már nagyon elterjedt, akkor nem csak a virágokat, de a fertőzött hajtásokat is el kell távolítani! Az új hajtások valószínűleg már egészségesek lesznek. 

Petúnia - száraz levelek

Petúnia és szurfínia

A szurfínia nagyon hasonlít a petúniára. Ültetésének menete is nagyon hasonló. Szintén kedveli a napot, de nem tűri a nedvességet. A legfőbb eltérés az, hogy a petúnia növekedése vízszintes és kompakt, míg a szurfínia inkább bokros, elágazó. 

Mindkettő több színben elérhető és ideális szél és eső által óvott erkélyekre, ahol elegendő napfényhez tud jutni. 

petúnia a kertben - gondozás


Hozzászólás írása



Közzétéve: 28.06.2021
Posledná aktualizácia:
A cikk értékelése:
(91.2%)

További cikkek a kategóriában:

Hogyan kell gondoskodni a begóniáról? - gondozás, öntözés, szaporításHogyan kell gondoskodni a begóniáról? - gondozás, öntözés, szaporítás

Az ilyen virágok gondozása egyáltalán nem nehéz, ezért még teljesen kezdők számára is megfelelő. Ne féljen beszerezni néhány magot, hogy tavasszal elkezdhesse a növény gondozását. Ebben...

Fehér penész a virágcserépben - mi okozza és hogyan lehet megszabadulni tőleFehér penész a virágcserépben - mi okozza és hogyan lehet megszabadulni tőle

A fehér penész nemcsak a cserépben a virágföldön, hanem a virágokon is megtelepedhet, ahol már fekete színű. Amint ezt észreveszi, azonnal el kell kezdenie a probléma kezelését! Mai...

Mi riasztja a katicabogarakat? Öreganyáink tanácsai, amelyek biztos segítenekMi riasztja a katicabogarakat? Öreganyáink tanácsai, amelyek biztos segítenek

Ez az aranyos kis fekete pöttyös, piros bogár azonban valószínűleg egy keleti katicabogárnak "köszönhetően" veszélyeztetett.