Közönséges borostyán - ültetés, gondozás, szaporítás

A borostyán a futónövények közé tartozik és ennek, ill. a könnyen kezelhetőségének köszönhetően, széppé tesz akármilyen környezetet kívánságunk szerint. 

A borostyán gondozása kint

Nagyon esztétikus hatást tudunk elérni segítségükkel, így gyakran találkozhatunk velük kint, de akár bent is. Még ha egy viszonylag igénytelen növényről is van szó, akkor is be kellene tartani néhány alapvető szabályt gondozása során. 

A borostyánt nyugodtan ültethetik kintre, ahol elfedi és megszépíti az öreg épületeket, kerítéseket. Ezt a kedvező funkcióját akár bent is kihasználhajtuk - a levegő tisztaságáért is felel. Hogyan gondoskodjunk róla? Nézzük meg azokat a szabályokat, melyeket a borostyán gondozásánál be kellene tartani. 

Mennyi fényre van szüksége a borostyánnak? 

Ha meg szeretnénk válaszolni ezt a kérdést, akkor figyelembe kell venni azt is, hogy a borostyán melyik fajtájáról van szó. A borostyán általánosságban véve egy olyan növény, mely árnyékban, ill. félárnyékban is szeret, de a fényigény a levelek színességéből adódik. 

Ha sötét színű borostyánt vásároltak, főleg zöld levelekkel, akkor nyugodtan ültethetik árnyékos, félárnyékos helyre. Amennyiben a borostyán levelei világosabbak vagy színesebbek, akkor több fényt fog igényelni. 

Ház borostyánnal befutva

Akár sötét, akár világos levelű a borostyánunk, egy általános szabály létezik - nem kaphat közvtlen napfényt, hiszen ezzel tönkretennénk, megégetnénk a növényt. A borostyán számára a legideálisabb a közvetett fény. 

Az ideális hőmérséklet a borostyán számára

A borostyán mint szobanövény bármelyik helyiségbe ideális, hiszen könnyen alkalmazkodik a szobahőmérséklethez. Amennyiben választani szeretnének, akkor a hűvösebb helyiségeket ajánljuk - folyosó, előszoba, lépcsőház stb. 

Az interneten sok véleménnyel találkozhatnak a hőmérsékletre nézve. Általában az ajánlott intervallum 12°C - 22°C körül van, de ez a borostyán konkrét fajtájától is függ! A magasabb hőmérséklet negatív hatással lehet a növényre, de alacsonyabb hőmérséklet esetén nincs mitől tartani, hiszen a borostyán a hidegebb környezetet is kedveli. 

Borostyán nevelése cserépben, bent

Mint ahogy a fényigénynél, itt is a levelek színe a fő tényező. A sötétebb, zöld színű borostyán ellenállóbb a hideggel szemben. A színes levelű borostyánnak magasabbak az igényei. Semmiképpen ne tegyék őket radiátor, fűtőtest mellé. A meleg és száraz levegő negatív hatással van a növényre, ill. a levelek barnulásához vezethet. 

Öntözés

A borostyán nem igényel sok vizet a növekedéshez, de meghálálja a rendszeres öntözést. A virágföldet egyenletesen nedvesen kellene tartani, tehát feleslegesen ne öntözzék a növényt. Viszont arra is figyelni kell, hogy ne száradjon ki teljesen a borostyán földje. 

Kisebb adagokban, gyakrabban öntözzék. A sok víztől megfeketedhetnek a levelek. A nyári hónapokban gyakrabban öntözzék, télen kevesebb vizet igényel. Szobahőmérsékletű víz használatát javasoljuk. 

Átültetés és szaporítás

Szaporítása rendkívül egyszerű. Elvégezhetjük gyökerek segítségével, szár- vagy oldalhajtásokkal. Ezen részeket friss virágföldbe ültetjük, majd rendszeresen öntözzük. Ezen kívül semmi mást nem kell csinálni vele, hiszen az új növény hamar és könnyedén kigyökerezik. Egy cserépbe 3-4 darabot ajánlott ültetni. Tartsuk 15°C-on. Pár hét után a borostyán nagy gyökereket növeszt, ezért érdemes átültetni nagyobb cserépbe. 

A borostyán szaporítása levágott hajtások segítségével

A borostyán átültetésére a tavasz a legideálisabb időpont. Mivel futónövény, ezért nagyobb méretűre nő, így átültetése kissé körülményes lehet, de ez nem jelenti azt, hogy nem igényel átültetést - elég, ha óvatosan bánnak vele. Amennyiben a borstyánt cserépbe szeretnék ültetni, akkor mélyebb cserepet válasszanak, hogy a gyökereknek elég helyük legyen a növekedésre. 

Az átültetés alatt szabadítsák meg a borostyánt az elhalt levelektől és hajtásoktól, hiszen így támogatják további fejlődését.

Föld és tápozás

A borostyán nem igényel minőségi földet. Megfelel számára a közepes minőségű tőzeges vagy agyagos talaj is, melyekhez egy kis homokot is keverhetnek. A közepesen nehéz föld is megfelelő számára. Fontos az, hogy a választott földnek jó áteresztőképessége legyen. 

A rendszeres öntözés mellett a tápozásról sem szabad megfeletkezni. A meleg, nyári hónapok alatt kéthetente egyszer tápozzák a borostyánt, klasszikus tápoldattal. Télen elég, ha havonta egyszer végzik el ezt a feladatot. 

A cikk szerzője


Komentáre

06/04/2024 06:19
Jovo

Olyant is mondanak,a levágott száraz el ültetni,a földbe a két vége maradjon szabadon... lehetséges és valóban ez ok..... köszönöm

Hozzászólás írása



Közzétéve: 12.06.2019
Posledná aktualizácia:
A cikk értékelése:
(89%)

További cikkek a kategóriában:

Hogyan kell gondoskodni a begóniáról? - gondozás, öntözés, szaporításHogyan kell gondoskodni a begóniáról? - gondozás, öntözés, szaporítás

Az ilyen virágok gondozása egyáltalán nem nehéz, ezért még teljesen kezdők számára is megfelelő. Ne féljen beszerezni néhány magot, hogy tavasszal elkezdhesse a növény gondozását. Ebben...

Fehér penész a virágcserépben - mi okozza és hogyan lehet megszabadulni tőleFehér penész a virágcserépben - mi okozza és hogyan lehet megszabadulni tőle

A fehér penész nemcsak a cserépben a virágföldön, hanem a virágokon is megtelepedhet, ahol már fekete színű. Amint ezt észreveszi, azonnal el kell kezdenie a probléma kezelését! Mai...

Mi riasztja a katicabogarakat? Öreganyáink tanácsai, amelyek biztos segítenekMi riasztja a katicabogarakat? Öreganyáink tanácsai, amelyek biztos segítenek

Ez az aranyos kis fekete pöttyös, piros bogár azonban valószínűleg egy keleti katicabogárnak "köszönhetően" veszélyeztetett.