A nappaliban elhelyezett tükrök optikailag nagyítják a teret

A tükör keletkezése a régi időkre vezethető vissza. Már réges-régen is figyelték az emberek a tükörképüket, de ekkor még csak a víz felszínén. Már a görög mitológiában is említik, hogy egy szép legény, Nárcisz, szerelmes lett saját tükörképébe, melyet a víz tükrén pillantott meg. A napjainkban ismert tükör Justus von Liebig kémikus munkájának eredménye. 1835 óta a tükröket széles körben alkalmazzák és árusítják kedvező áron. A tükrök a dizájnerek érdeklődését is felkeltették, hiszen nem csak praktikusak, de stílusos kiegészítőként is szolgálnak. 

Masívne zrkadlo do obývačky 

A tükröknek van néhány előnyük. Viszont figyelni kell az elhelyezésre, hiszen nem szeretnénk, ha elrontaná a helyiség stílusát. Egy megfeleően elhelyezett tükör érdekessé tehet egy unalmas helyiséget is, és a kevésbé világos szobákba is csempészhet egy kis fényt. Általánosságban véve a tükrök a lakberendezésben három funkciót látnak el: nagyítják, világossággal töltik meg a teret, ill. dekorációként is szolgálnak. Hogyan használjuk a tükröket?  

A tükör mint dekoratív ablak

A tükrök elláthatják az ablakok funkcióját is. Fényt és mélységet kölcsönöznek a helyiségnek. Használhatják őket dekoratív ablakként, és bárhová elhelyezhetőek, ahová amúgy ablakot szeretnének tenni. A tükrök visszaverik és kihangsúlyozzák az árnyalatokat, így bámulatos hatást keltenek. 

A drámai hatás elérése

A nagy tükrök, melyek már egészen a padlótól kezdődnek képesek drámai hatást kelteni. Ez olyan atmoszférát biztosít, melyet csak egy megfelelően elhelyezett tükörrel érhetünk el! 

Nagy tömörfa tükör

Tükrök a tér nagyítására

Sok tervező hívja segítségül a tükröket, amikor kis helyiségről van szó. Előtte viszont meg kell bizonyosodni arról, hogy a tükör által visszavetülő kép valóban esztétikus és képes ellátni a rászabott feladatot. Ebben az esetben a tükör világosságot és fényt is hoz a helyiségbe. 

Modern tükrök a nappaliban

Különféle forma és dekoráció. Ebben az esetben csak a képzeletünk szabhat határt!

Dekoratív tükör a Nap formájában

Különféle anyagból készülhetnek és érdekes dekorációval is rendelkezhetnek - fa, fém, mozaik, de különböző 3D variációk is léteznek. Lehetnek nagyok, de akár kicsik is. Minden attól függ, mennyi hely áll rendelkezésükre!

Katalógusunkból ajánljuk

A tükör mint művészi alkotás

A tükrök művészi alkotásként és díszként is funkcionálhatnak a nappaliban. Nem számít, hogy dizájn tükröt vásárolnak, vagy Önök rendezik el úgy a tükröket a falon, hogy stílusos hatást keltsenek, a végeredmény ugyanaz!

Dizájn tükrök a falra

Arra viszont figyeljenek, hogy nagy falra ne helyezzenek túlságosan sok kis méretű tükröt! 

Tükörfal 

A tükörfalnak nem kell a padlótól a plafonig terjednie ahhoz, hogy feladatát teljesítse. Ha más anyagokat is használnak, akkor sokkal drámaibb hatást érhetnek el. Ezt a hangulatot általában a modern luxus tükrök segíségével alkothatják meg, melyek megfelelőek a nappaliba, étkezőbe vagy az előszobába is! A képen látható tükörfal ennek mefelelő példája. 

Tükörfal a nappaliban

A tükörfal másik variációja lehet, mikor fa lapok segítségével van tagolva. Ez a fajta elhelyezés szintúgy nagyítja a teret. 

Modern tükörfal a nappaliban

Ha a tükröt az ágy vagy a kandalló fölé helyezzük el, akkor is optikailag nagyítja a teret. 

Ezenfelül a tükröket a fal felületi sérüléseinek eltakarására is használhatjuk. Nem utolsó sorban legfontosabb funkciójukat is teljesítik, mégpedig azt, hogy ellenőrizzük benne külső megjelenésünket és szépítkezzünk. 

A tükröket általában az interiőr berendezésénél használják. Viszont nem szokatlan a télikertben vagy a kültéren elhelyezett tükör sem! 

Tükrök az előszobában

A tükrök bármelyik helyiségben használhatóak. Leginkább a fürdőszobában vagy a nappaliban megszokottak, de némelyik tervező az előszobába is előszeretettel ajánlja a tükröket. Azok a helyiségek, ahová először lépünk be, vagy amelyekbe nem jut elegendő természetes fény ideálisak a tükrök számára. Ha ezeket a helyiségeket még gyertyákkal és egyébb dekor elemekkel is kiegészítjük, akkor igazán eredeti atmoszférát alakíthatunk ki!  

Tükrök a gyerekszobában 

A gyerekszobába semmiképpen sem olyan tükrök az ideálisak, mint amilyeneket a nappaliba vagy a hálószobába vásárolunk. A gyerekszobában elhelyezett tükröknek több funkciójuk is van! Találhatnak különféle méretű és formájú tükröket. Egy nagy tükör segíthet a gyermek önérzetének növelésében. Figyeljenek arra, hogy úgy legyen elhelyezve a tükör, hogy a gyermek láthassa magát benne! A magasan elhelyezett tükör stresszt okozhat a gyermeknél, ill. úgy érezheti, hogy soha sem fog megnőni. 

Tükör a gyerekszobában

Amennyiben a babaágyhoz helyezik a tükröt, akkor is figyeljenek arra, hogy a gyermek lássa magát benne. Nagyon népszerűek a falra ragasztható tükrök, melyeket különféle formákban is beszerezhetnek, mint pl. állatok, virágok. 

Tükör a hálószobában 

Lényegében nélkülözhetetlen. Még mindig modernnak számítanak a tükörrel rendelkező szekrények. A tükör a szekrény ajtajának beljesében is lehet, amennyiben nyitható és nem tolóajtós szekrényük van. Figyeljenek arra, hogy megfelelően lássák magukat a tükörben, ill. hogy távolabbról is meg tudják magukat nézni. 

Tükör a fürdőszobában 

Lényegében ez a legfontosabb tükör a lakásban, főleg ha nem túl nagy és máshol nincs is tükör. A fürdőszobai tükör kiválasztásánál nem is annyira a méret és a stílus a fontos, hanem az, hogy milyen anyagból készült. A fürdőszobában nedvesség és pára van, így a rendkívül dekoratív fa és fém keretes tükrök iden nem a legjobbak. A legmefelelőbbek a keret nélküli tükrök. A fürdőszobába általában fali tükör vásárlása ajánlott.  

A tükör kitűnő dizájn elem

Annak ellenére, hogy általában a fürdőszobában vagy hálószobában vannak elhelyezve, sok lakásban az előszobában is megtalálhatóak. A folyosón a világosság szempontjából lehetnek fontosak, hiszen itt általában sötétség uralkodik. Manapság már semmi szokatlan nincs abban, ha valaki a nappali is tesz egy tükröt. Ebben az esetben ajánlatos az ablakkal szemben elhelyezni a tükröt, mert így optikailag nagyítja a teret. A nappaliba vásároljanak luxus tükröket, de akár régi vagy vintage stílusú tükröket is! 

Stílusos vintage tükör a nappaliba

A lakás némelyik részében elengedhetetlenek. Olyan hangulatot alakíthatunk ki segítségükkel, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat az adott helyiségben. Valahol úgy vannak felakasztva a falra, mint a képek. Fontos tisztázni, hogy a tükörnek milyen feladatot kell teljesítenie. Ezek után már csak Önökön áll, hogy milyet választanak és milyen hangulatot teremtenek otthonukban.  

A cikk szerzője


Hozzászólás írása



Közzétéve: 23.04.2019
Posledná aktualizácia:
A cikk értékelése:
(93.8%)

További cikkek a kategóriában:

Hőszigetelő fólia a radiátor mögött - vélemények, tapasztalatok, telepítés. Mivel szigeteljük? Hőszigetelő fólia a radiátor mögött - vélemények, tapasztalatok, telepítés. Mivel szigeteljük?

Praktikus eszköz, amely számos célt szolgál, és sajátos funkcióival könnyedén szabályozhatja radiátorai fűtési teljesítményét. Ön mit tud a hővisszaverő fóliáról?

Fa zsindelytető és fa zsindely - ár/m2, kivitelezésFa zsindelytető és fa zsindely - ár/m2, kivitelezés

A fából készült zsindelytető egyre népszerűbbé válik, mivel egyre többen menekülnek a városból, a modern stílusban berendezett otthonukból vidékre és a nyaralójukba. Erről még...

ForesColor színes farostlemezek végtelen felhasználási lehetőséggelForesColor színes farostlemezek végtelen felhasználási lehetőséggel

A ForesCOLOR a színes és textúrás farostlemezek új, exkluzív termékcsaládja. Igényes technológiai eljárással készül. Cikkünkben mindent elmondunk, amit tudni érdemes róla.