A legkeresettebb étkezőgarnitúrák négy és hat fő részére

Az étkezőgarnitúra kitűnő választás a konyhába, az étkezőbe vagy akkor is, ha egy kis változásra vágynak otthonukban. A széleskörű választék elegendő lehetőséget nyújt és biztosan találnak a saját ítlésüknek megfelelőt! 

Fa étkezőgarnitúra a nappaliba

Ha egyedül kombinálják össze az étkezőasztalt és székeket, akkor előfordulhat, hogy nem fognak egymáshoz passzolni! Az étkezőgarnitúra esetében ezen nem kell aggódni! Egységes színt, anyagot és stílust kínál. 

Nagy étkezőgarnitúra

Kimondottan fontos paraméter az asztal mérete. Ez természetesen a helyiség méretével is összefüggésben van. Nem tehetnek egy nagy asztalt túlságosan kicsi helyiségbe! Emellett az is lényeges, hogy hányan fogják az asztalt egyszerre használni. Figyelembe kell venni a gyakori vendégeket és nem csak a családtagok számát. 

Étkezőasztal és székek

A legmegszokottabb a 4+1, tehát egy asztal négy székkel. Ez a kombináció kisebb lakásokba is ideális. Hat és nyolc személyes étkezőasztalt inkább csak családi házakban láthatunk, ahol általában több hely áll rendelkezésünkre. Azok legnagyobb előnye, hogy több ember megvendégelésére alkalmasak, de persze nagyobb helyet foglalnak. Ez azonban nem mindenkinek okoz problémát! Egy szép étkezőgarnitúra akár a ház központi elemévé is válhat.  

Hogyan válasszunk étkezőgarnitúrát?

Több lényeges faktort is figyelembe kell venni. Ahogy azt már említettük, a helyiség mérete nagyon jelentős. Az alapján meg lehet határozni, hogy mekkora méretű étkezőgarnitúrát választhatnak. Fontos figyelni arra is, hogy maradjon elég hely a helyiségben. Hányan fogják általában használni az étkezőasztalt? 

Étkezőgarnitúra a nagy étkezőben

Ezeket a kérdéseket még az előtt válaszolják meg, hogy elindulnának vásárolni! Az anyagot, a kivitelezést, a kárpitozást és a dizájnt sem lehet figyelmen kívül hagyni! A jó minőségű anyagok hosszú élettartamot és stabilitást biztosítanak. 

Fa vagy fém asztal?

Az anyag sokszor ízlés kérdése. Valaki a fát, más pedig a fémet részesíti előnyben... Minőség tekintetében a fa áll az első helyen. A fa fajtája és keménysége meghatározza a minőséget is. 

Fém étkezőszékek

A fém étkezőgarnitúrák a modern otthonokban szoktak megjelenni. Ennek több oka is van. Jó minőségűek, stabilak és elegáns kinézetük miatt nagyon szép hatást keltenek. Az anyagok sok esetben kombinálhatóak is - pl. a fém az üveggel vagy a fa fémmel. 

Egyszerűség, luxus vagy időtállóság?

A stlítust mindenki a saját ízlése szerint választhatja ki. Étkezőasztalt bármilyen stílusban vásárolhatnak! A különféle anyagok és dizájnok miatt rengeteg lehetőség közül válogathatnak. Fontos, hogy az étkezőgarnitúra passzoljon a többi bútor stílusához! 

Modern étkezőgarnitúra

Fa étkezőgarnitúrát modern és rusztikus stílusban is szoktak készíteni. A luxus minőségű étkezőgarnitúrákhoz olyan különleges anyagokat szoktak felhasználni, amelyek pomázatos hatást keltenek. Az eredeti dizájn és a felület megmunkálása az összhatást is meghatározza. 

Modern étkezőgarnitúra lehajtható asztallal

Olcsó és mégis szép választás a préselt fából készült étkezőgarnitúra. Kinézetre teljesen a fára hasonlít. 

A dizájn nagyon fontos szerepet játszik, de az étkezőgarnitúra esetében mégis a kényelem a leglényegesebb! A székek és az asztal elhelyezése ezért nagyon fontos! 

Étkezőgarnitúra fehér asztallal és székekkel

Pár hasznos információ

  • Egy terítékre legalább 45 cm-t kell számolni, de az ideális min. 60 cm
  • Az asztallap magasságának 75 - 80 cm-nek kellene lennie
  • Egy négyszögletű, négyszemélyes asztalnak legalább 85 x 85 cm-esnek kell lennie
  • Egy téglalap formájú asztal ideális méretei 130 x 80 cm
  • A kör formájú asztal átmérője legyen legalább 100 cm. Így 4 személy számára felel meg. 

A cikk szerzője


Hozzászólás írása



Közzétéve: 17.09.2021
Posledná aktualizácia:
A cikk értékelése:
(91.6%)

További cikkek a kategóriában:

Komód a konyhába, fürdőszobába, nappaliba- fehér kosarakkal és ajtókkalKomód a konyhába, fürdőszobába, nappaliba- fehér kosarakkal és ajtókkal

Egy komód szinte bárhol elfér. Egy praktikus bútordarab, amibe valóban sok mindent elfér. Íme néhány tipp arra vonatkozóan, hogy mit kell figyelembe venni, mielőtt új komódot vásárol.

Milyen összecsukható matracot vásároljunk a vendégek számára? Mind a Dormeo, mind az olcsó összecsukható matracok népszerűek.Milyen összecsukható matracot vásároljunk a vendégek számára? Mind a Dormeo, mind az olcsó összecsukható matracok népszerűek.

Az összecsukható matracok nemcsak szép kiegészítők lehetnek, de segítségünkre is vannak. Hogyan válasszunk összecsukható matracot?

Kemény vagy puha matrac - milyen a matrac megfelelő keménysége? A rossz matrac hátfájást okozhat!Kemény vagy puha matrac - milyen a matrac megfelelő keménysége? A rossz matrac hátfájást okozhat!

Kétségtelen, hogy a matrac minősége befolyásolja alvásunk minőségét. A megfelelő matrac kiválasztása ezért életünk számos aspektusára kihat. Melyik matracot válasszuk?