A füge ültetése és gondozása

A közönséges füge (Ficus carica) egy bokor, amely Nyugat-Ázsiából származik. Kinézetével egy kisebb fára emlékeztet, amely 3 - 5 méteresre nő meg. Természetes élőhelyén akár ennek a kétszeresére is nőhet. 

Érett fügék

Koronája rendszertelen, levelei bőr felületűek és sötétzöldek. A fügefát főleg ízletes gyümölcse miatt nevelik, amely évente egyszer, augusztus és október környékén érik be. Alkalmazkodott az itteni körülményekhez is, ezért nyugottan vásárolhatnak egyet saját kertjükbe is! 

A föld és az elhelyezés

A fügefa ültetésére alkalmas föld kerti földből, komposztból és tőzegből áll. A keveréket a következő arányban kell elkészíteni: 2:1:0,5:0,5. A legjobb, ha a fügefát rögtön a kiültetés után megtápozzuk. Figyeljenek arra, hogy ne legyen a növény túl fiatal. Adott esetben ültessék cserépbe és két éves korában ültessék csak ki a kertbe. 

A fügefát világos helyre ültessék, ahol elegendő napfény fogja érni. A közvetlen napsütés sem ártalmas számára, de arra viszont ügyeljenek, hogy ne legyen huzatban! Ugyan ellenáll a fagynak, de a huzatot nem tűri! Az idősebb, kb. 3 éves növények akár a - 18°C-os fagyokat is kibírják! 

Extrém hideg tél esetén fontos a növény teleltetése. Több módszer is van arra, hogyan óvjuk a fügefát a hideggel szemben. Használhatunk szalmát vagy tőzeget és a füge törzsét ezzel a réteggel takarhatjuk be. Cserepes füge esetében helyezzük a növényt egy hűvösebb folyosóra vagy pincébe. 

Öntözés és tápozás

A fügefa, főleg amelyik cserépben van a nyári hónapokban sok öntözést igényel. Amennyiben a kertben nevelik a fügefát, akkor az öntözést mindig igazítsák a körülményekhez. Esős időszakban nem kell túlzásba esni, de szárazságkor ügyeljenek a rendszeres öntözésre. 

Tápozhatnak őszig, speciális táppal, amelyet a kertészetben vásárolhatnak meg, de akár általános tápot is használhatnak. A tápot oszlassák el a füge körül és hagyják hatni. Cserepes fügefa esetében folyékony tápoldatok használata ajánlott. Tavasztól egész nyáron tápozhatják a növényt kéthetente. 

Metszés

A fügefa metszése egyáltalán nem olyan felesleges, mint azt sokan gondolnák. A rendszeres metszésnek köszönhetően bőségesebb termésre számíthatnak és a bokor formája is szebb lesz. A fügefa metszésével nem okoznak problémát a növénynek. 

A metszést tavasszal érdemes elkezdeni. Ezzel az elhalt ágakat is eltávolíthatják, amelyek az erős fagyok idején keletkeztek. 

Gyógyhatások

A fügefa termése jótékony anyagokban gazdag. Ezek az anyagok alkalmazhatóak szív- és érrendszeri megbetegedésekkor és vérszegénység idején. Tejben akár főzetet is szoktak belőle készíteni, amely torokfájákor, torokgyulladáskor és megfázáskor használatos. A fügefa leveleit is fel lehet használni. Készíthetnek belőlük főzetet és használhatják vesebajok ellen. 

Galéria obrázkov

A cikk szerzője


Komentáre

26/05/2022 12:23
Pataki JENÕNĖ

A fūgefámon sajnos fehér foltok jelentek meg valami kartevõ õli. MIT CSINÁLJAK VELE?

Hozzászólás írása



Közzétéve: 22.04.2020
Posledná aktualizácia:
A cikk értékelése:
(85.2%)

További cikkek a kategóriában:

Hogyan kell gondoskodni a begóniáról? - gondozás, öntözés, szaporításHogyan kell gondoskodni a begóniáról? - gondozás, öntözés, szaporítás

Az ilyen virágok gondozása egyáltalán nem nehéz, ezért még teljesen kezdők számára is megfelelő. Ne féljen beszerezni néhány magot, hogy tavasszal elkezdhesse a növény gondozását. Ebben...

Fehér penész a virágcserépben - mi okozza és hogyan lehet megszabadulni tőleFehér penész a virágcserépben - mi okozza és hogyan lehet megszabadulni tőle

A fehér penész nemcsak a cserépben a virágföldön, hanem a virágokon is megtelepedhet, ahol már fekete színű. Amint ezt észreveszi, azonnal el kell kezdenie a probléma kezelését! Mai...

Mi riasztja a katicabogarakat? Öreganyáink tanácsai, amelyek biztos segítenekMi riasztja a katicabogarakat? Öreganyáink tanácsai, amelyek biztos segítenek

Ez az aranyos kis fekete pöttyös, piros bogár azonban valószínűleg egy keleti katicabogárnak "köszönhetően" veszélyeztetett.