Legjobb karos kávéfőzők: Kritika, sorrend, hogyan válasszunk!

A kávé sokkal több illatot és ízt rejt magában, mint ahogy azt néhányan el tudnák képzelni. Az igényesebb kávéimádókezt tudják a többieknek pedig két lépést kell megtenniük a fantasztikusan ízletes kávé elkészítéséhez – beszerezni egy megfelelő kávégépet és megtanulni vele dolgozni.

Najlepší pákový kávovar

A kávégépeknek több fajtája van, de a legízletesebb kávét az úgynevezett karos kávéfőzővel készíthetik el, ahol a kávé készítésének minden lépése az önök kezében van.

Kedvelt termékek

A kávéfőzők fajtái

    • Csepegtetős – klasszikus kávéfőző, amely elviselhetőbbé teszi a reggeleket. Lényegében csak felmelegíti a vizet, majd az átcsöpög a darált kávén, amely a papírfilterbe volt adagolva. Az eredmény szűrt, fekete kávé, amely gyengébb, mint a forrázott, ill. meg van fosztva némely aromától, amelyeket a papír filter felfog. Ezzel a kávéfőző fajtával viszont nagyobb mennyiségű kávét tudnak készíteni egyszerre.
    • Kapszulás – a kapszulás kávéfőzők főleg az utóbbi években váltak trenddé. Pontos adag kávét használnak, amely előre el van készítve a kapszulákban, melyeket az üzletben vásárolnak. A végeredményt nem tudják befolyásolni, muszáj a gyártó által összeállított ízekre támaszkodni. Ráadásul, az előre ledarált kávé egyáltalán nem olyan minőségi és aromás, mint az a kávé, amelyet közvetlenül az elkészítés előtt darálunk le. Egyszerre csak egy csésze kávét készíthetnek és nem elhanyagolható az sem, hogy a kapszulák nagy mértékben szennyezik a környezetet és felesleges műanyaghulladékot képeznek (az utóbbi időben megjelentek olyan kapszulák, amelyek újratölthetőek). A kapszulás kávéfőzők előnye az egyszerűségben, gyorsaságban és az árban rejlik – beszerezhetik már 16 000 forint.
    • Karos kávéfőzők – a karos kávéfőzővel maguk készíthetnek kávét ízlésük szerint. Az előnye és egyben a hátránya is a manuális elkészítés, tehát ismerniük kell az adott kávé elkészítésének menetét (eszpresszó, kapucsínó, macchiatto, stb.). A karos kávéfőzők nincsenek ellátva darálóval vagy adagolóval, tehát kísérletezhetnek a darálás durvaságával, a kávé mennyiségével egy adag kávéhoz, ill. az elkészítés idejével is. A jutalom lehet egy tökéletesen elkészített forró ital, amelyet az automata vagy a kapszulás kávéfőző sosem lesz képes elkészíteni. A manuális elkészítés időben is megterhelőbb, tehát a karos kávéfőzők nem illenek pl. irodákba, ahol több alkalmazott van. Az elkészítést felgyorsíthatják az úgynevezett porciózott E.S.E. pod kávépárna segítségével, ezek lényegében kapszulák, amelyek megfelelő mennyiségű kávét tartalmaznak az elkészítéshez. Ezek a kapszulák nem műanyagok, hanem papírból készültek és kör alakú teafilterre emlékeztetnek. Sajnos nem minden kávéfőző alkalmas a kávépárna használatára. Olyan profi karos kávéfőző, amely ára az 321 000 forint is meghaladja szinte minden étteremben, bárban vagy kávézóban megtalálható. De ne ijedjenek meg, olcsóbb, otthoni használatra szánt karos kávéfőzőt már 32 000 forint is vásárolhatnak. 
    • Teljesen automata kávéfőző – elég ha beletöltjük a szemes kávét, vizet (esetleg tejet), kiválasztjuk a kívánt kávé fajtáját és nagyságát és semmi mással nem kell törődnünk. Az automata kávéfőző a kávét ledarálja, adagolja, felmelegíti a vizet és a kész kávét a csészébe tölti. Nem tudják befolyásolni a folyamat menetét úgy, mint a karos kávéfőzőknél. Az automata kávégép előnye az egyszerűségben és a gyorsaságban rejlik. Megfelel önkiszolgálásra nem csak otthon, de munkahelyi környezetben is. A teljesen automata kávégépek kb. 80 000 forint kerülnek.

A karos kávéfőzők funkciói és tulajdonságai

A kávéfőző felmelegítése

A kávénak az elkészítés minden fázisában megfelelő hőmérsékletűnek kell lennie. A jó karos kávéfőző belső részeinek sárgarézből kellene lenniük, amely hosszú ideig megtartja a hőt, viszont a felmelegedése is tovább tart. A legtöbb berendezés el van látva kontrolégővel, amely jelzi az elégséges felmelegedést, viszont ez általában csak a vízre vonatkozik. 

Pákový kávovar

A szűrőtartót is szükséges felmelegíteni, ellenkező esetben a kávé le fog hűlni miközben átfolyik rajta. A felmelegedést elérhetjük úgy, hogy forró vizet engedünk át rajta, amellyel a hőmérsékletét és a minőségét is ellenőrizhetjük egyben. A kávénak meleg csészébe kellene megérkeznie, pont ezért egyeskávégépek tetején felmelegíthetjük a csészéket. Amennyiben az ön kávéfőzője csészemelegítővel nem rendelkezik, öntsön rá forró vizet, majd törölje szárazra.

A víz nyomása

A nyomás sokszor túl van értékelve a karos kávéfőzőknél. Az eszpresszó elkészítéséhez legalább 9 bár nyomásra van szükség. Némelyik készüléknél a gyártó 15 bárt tüntet fel, ez viszont a maximális nyomás, amire a készülék képes. A nyomás ingadozhat a darált kávé durvaságától, mennyiségétől, stb. függően.

Najkvalitnejšie pákové kávovary

Némelyik olcsó karos kávégép esetében találkozhatunk 6,5 vagy hasonlóan alacsony nyomással, aminek fel kellene keltenie a figyelmünket. Ezek a készülékek ugyanis nem rendelkeznek szivattyúval, csak a forró gőz nyomásával forralják a vizet, amely elronthatja a kávé ízét. Azt, hogy a kávégép el van-e látva szivattyúbal, úgy ellenőrizhetik, hogy amikor a víz nyomás alá kerül búgás hallatszik (amit a szivattyú ad ki) nem csak a gőz sziszegése.

A kávé darálása

Beépített kávédarálóval rendelkezhetnek a karos kávégépek is, amelyek 193 000 forint körül mozognak. Az egyszerűbb berendezések darálóval nem rendelkeznek, pont ezért ezzel fontos számolni a karos kávégép vásárlásakor. Hiszen a darálás a jó kávé készítésének alapja. Már rögtön ennél a lépésnél több hibát is elkövethetnek, amelyek a végeredményt elértékteleníthetik. A darálásra kizárólag olyan darálót kellene használni, ami őrlőkövekkel rendelkezik, amelyek állíthatók, így lehetséges a darálás durvaságának beállítása. A különféle kávék elkészítésére különböző durvaságú kávéra van szükségünk – a forrázott (ún. török kávé) kávét nagyon finomra kell darálni, míg az eszpresszót durvábbra. A darálás a folyamat azon fázisa, ahol kísérletezhetnek és nagy mértékben befolyásolhatják az elkészült kávé ízét.

Kvalitný kávovar na doma

Mindig csak annyi kávét daráljanak, amennyire szükségük van – csak a frissen őrölt kávé őrzi meg kellőképpen az intenzív ízt. Ne használjanak egyszerű késes darálókat, amelyek a kávét széthasítják, így az elveszíti szenzorikus tulajdonságait. Az elektromos, őrlőköves darálók kb. 16 000 forint kezdődnek, tehát pár forint megspórolása ebben az esetben igazán nem éri meg.

Kar a forró gőzre és vízre

Egyes karos kávéfőzők megkönnyítik valamelyik kávéfajták elkészítését, mint a kapucsínó, caffe macchiato, latte vagy latte macchiato, amelyek tejhabba vannak gazdagítva. Ezek a készülékek gőzkarral vannak ellátva, amely segít atejhab előállításában. Némely gőzkar képes a habhoz levegőt is adni, ami könnyebbé és levegősebbé varázsolja a habot. Magán a karon ki lehet választani, hogy a tejet csak felmelegíteni szeretnék (hot milk) vagy tejhabot szeretnének készíteni (capucchino). Némelyik kávégép szintúgy rendelkezik forró víz kimenettel, amelyek kihasználhatnak tea készítésekor.

A víztartály térfogata és a teljesítmény

A kisebb karos kávéfőzők víztartályának térfogata általában maximum 1l. Természetesen minél több kávét fogyasztanak, annál nagyobbnak kell lennie a víztartálynak. A nagyobb tartályban stabilabb a vízhőmérséklet és nem kell mindig újra melegíteni a kisebb tartályú kávégépekkel ellentétben, amiknél a víz utántöltésére is gyakran kell időt szakítani.

Najlepší pákový kávovar

A víztartály térfogatától és a teljesítménytől függ a víz felforrásának gyorsasága. Minél több a víz, annál tovább tart felmelegíteni és minél nagyobb a melegítő test, annál gyorsabb a víz felmelegítése. 1400 Watt alatt nem érdemes kávéfőzőt keresni. A víz minősége szintén befolyásolja a kávé ízét, ezért mindig a lehető legminőségibb vizet használják. Némelyik otthoni használatra gyártott kávégép el van látva víztisztító filterrel, ha az önöké ilyennel nem rendelkezik elég a vizet előtisztítani vízfiltráló kancsóval.

A csészék mennyisége és mérete

Ha gyakran készítenek kávét két fő részére, jobb, ha a kávégép rendelkezik két kávékifolyóval. Ellenkező esetben az egész szűrőtartót ki kellen tisztítaniuk és az egész műveletet újból megismételniük egy másik kávé készítésekor. Probléma akkor adódhat, ha a kávégép nagyon keskeny, ezért csak két kis csésze fér el egymás mellett.

Espesso z pákového kávovaru

Ha pl. lattet is szeretnének a kávégéppel készíteni, amit magas csészébe vagy akár pohárba is töltenek, figyeljenek arra, hogy a kávéfőző rendelkezik-e elég nagy hellyel bárrmilyen kávé készítésére. Valamelyik modellnél segít, ha kihúzzák a rácsot, amely a csepegtető edényt fedi. Igy nyernek még pár centimétert.

A berendezés tisztítása és vízkőoldása

A karos kávégép hátrány, hogy bonyolult a karbantartása. A szűrőtartót és a kávéfőző fejét minden adag kávé után ki kellene tisztítani és tiszta vízzel elöblíteni. Minden használat után meg kéne takarítani a gőzkart is a tej maradékaitól. Rendszeresen szükséges takarítani a kávéfőző többi részét is, beleértve a belső részeket. Azokra rárakódik a vízkő, ezért speciális szereket kell alkalmazni, ezek a vízkőoldók.

A karos kávéfőzők némelyike el van látva vízszűrővel, amely segít meggátolni a vízkő lerakódását, emellett a professzionális berendezések vízlágyítóval is rendelkeznek.

Milyen márkát válasszunk?

Ha otthoni használatra keresünk karos kávégépet elég, ha körbenézünk ismert háztartási eszközöket forgalmazó cégek közt (DeLonghi, Electrolux), melyek gyakran használnak alkotóelemeket neves olasz gyártóktól is.

Čistenie pákového kávovaru

A legtöbb otthoni használatra szánt karos kávégép 65 000 forint értékben kb. 4 év használatot bír ki, napi 10 adag kávéval számolva. A meghibásodás leggyakoribb oka a karos adagoló tömítésének elszakadása, de minden kávégép más vastagságú tömítéssel rendelkezik. A választásnál ezért érdemes mérlegelni, hogy a berendezést mennyire lehet javíttatni és mennyire könnyen hozzáférhetőek a pótalkatrészek. A szivattyú vagy a melegítőtest is könnyedén elromolhat. Ezen részek kicserélése, ill. javíttatása viszont anyagilag megterhelőbb és általában nem éri meg.

Ha éppen van rá keretjük, nézzenek körül bátran az 160 000 forint árkategóriában is. Ezek a kávégépek megbízhatóbbak és könnyebb a javíttatásuk, ill. a pótalkatrészek beszerzése. 

Karos kávégépet vegyünk vagy inkább másmilyet?

A karos kávégépek fő hátrány a kávé bonyolult elkészítése, ami viszonylag sokáig tart és minden adag, ill. két adag kávénál meg kell ismételni és a kávét előre le kell darálni (az olcsóbb kávéfőzőknél megfelelő kávédarálót is kell venni).

Značkový pákový kávovar

Ha szívesen isznak eszpresszót, vagy más fajta kávét és az elkészítését reggeli, ill. napi rituálénak tekintik, szívesen kísérleteznek az ízekkel és szeretnék felügyelet alatt tartani a dolgokat, a karos kávéfőző megfelelő választás önöknek. Ha sok kávét isznak naponta, időhiányban szenvednek és megvan az előnyben részesített ízük, amit nem szeretnének megváltoztatni, inkább az automata kávéfőzők közt nézelődjenek.

Kedvelt termékek

Termékek megjelenítése a kategóriában:

A cikk szerzője


Hozzászólás írása




Közzétéve: 01.03.2019
A cikk értékelése:
(91%)

V tejto kategórií nájdete aj:

Milyen főzőlapot válasszunk? Ezek a legjobbak a vélemények szerint. Milyen főzőlapot válasszunk? Ezek a legjobbak a vélemények szerint.

Több kritérium és paraméter is létezik, amit figyelembe kell venni a főzőlap kiválasztásánál. Mindegyik ugyanannyira fontos! Mi segítünk Önöknek eligazodni, hogy a főzőlap kiválasztása...

Milyen hómarót válasszunk? Elektromosat vagy egy-, kétfokozatú benzinest? Milyen hómarót válasszunk? Elektromosat vagy egy-, kétfokozatú benzinest?

Igazi szenvedés a hó eltávolítása a járdáról? A megoldás a hómaró! Hogyan választhatják ki ezt a hasznos segítőt? Jobb az elektromos vagy a benzines? Mindent megtudhatnak cikkünkből! 

Hogyan válasszunk lombszívót? Ezek a legjobbakHogyan válasszunk lombszívót? Ezek a legjobbak

Dobják el a gereblyét és legyenek innovatívak! A lombszívó a megfelelő döntés! Nem csak megkönnyíti, de fel is gyorsítja a munkavégzés folyamatát! Milyen lombszívókat ismerünk? Elmondjuk...