A legjobb elektromos mokka kávéfőzők indukciós főzőlapra is. Hogyan válasszunk?

A mokka kávéfőző, avagy kotyogó a kávé elkészítésének egyik klasszikus módja. Eredete régre nyúlik vissza, ezért története során pár kisebb változáson is átesett. 

Tradicionális mokka kávéfőző kávé készítésére

A kávéfőző fejlődése azt eredményezte, hogy ma már több típusú mokka kávéfőző is létezik, ezért viszonylag nehéz feladat kiválasztani a megfelelő modellt. Cikkünkben ezért pár pontban összefoglaljuk, mire kell figyelni a mokka kávéfőző kiválasztásakor. 


A mokka kávéfőző rövid bemutatása

A mokka kávéfőző a presszó készítésének alapelvén működik, de a két dolog igazábol eltér egymástól. Sokan kotyogóként ismerik ezt a kávéfőző típust, a legpontosabb megnevezés mégis a mokka kávéfőző. 

Annak ellenére, hogy több típus is kapható belőle, mindegyik ugyanazon az alapelven működik: a kávé a vízpára nyomására készül el. A berendezés összesen három részből áll: 

  • Alsó tartály: az alsó tartályba kell önteni a vizet. Ajánlott meleg vizet használni, hiszen az felgyorsítja az egész folyamatot és egy kicsit a kávé ízét is befolyásolja.  
  • Középső tartály: ide kell szórni a frissen őrölt kávét, amely kb. közepesen finomra van őrölve. A tűlságosan apróra őrölt kávé miatt eldugulhat a szűrő. 
  • Felső tartály: itt keletkezik a kávé. A forró gőz kinyomja a vizet lentről egészen fentre és már kész is az ízletes ital! 

Kávé készítése mokka kávéfőzőben

A mokka kávéfőző előnyei és hátrányai

Az egyik legnagyobb előnye az alacsony ár, ill. az egyszerű és gyors kávékészítés. Az elkészült kávé íze sem elhanyagolható! Természetesen, ez nem egy klasszikus eszpresszó, de nagyon közel áll hozzá. A kávé koffeintartalma viszonylag magas, ezért erősebb is, ami az ínyencek számára általában nagyon fonots. 

Ami az egyiknél előnyt jelent, az a másiknak hátrány. Amennyiben gyengébb kávékat szoktak fogyasztani, mint pl. a 2 az 1-ben, akkor hozzá kell szokniuk, hogy a mokka kávéfőzőben készült kávé bizony jobban "üt". Mindig maximális mennyiségű kávét kell készíteni. Az íze olyakr kicsit "égett" lehet, főleg akkor, ha hideg vizet használnak. 

Hogyan válasszunk mokka kávéfőzőt?

Több faktor is van, amely befolyásolja a mokka kávéfőző választását. Figyelembe kell venni a méretet, tehát azt, hogy mennyi kávét szeretnénk egyszerre készíteni. Ezen kívül az anyag is fontos, ill. a melegítés típusa. Az árat is érdemes átgondolni, még akkor is, ha a legtöbb mokka kávéfőző az alaccsonyabb árkategóriába tartozik. Lássuk hát! 

A melegítés módja

Első sorban el szeretnénk mondani, hogy ez a faktor nincs hatással a kávé ízére. Érdemes tehát az alapján dönteni, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre a konyhában. Tehát a legfonotsabb a tűzhely típusa. 

  • Mokka kávéfőző gáz/elektromos tűzhelyre: Ez a mokka kávéfőző legelterjedtebb típusa, ezért lényegében bárhol megvásárolható. A kávé elkészítése ebben az esetben ugyanolyan, mint a főzés - egyszerűen feltesszük a kávéfőzőt a tűzhelyre és várunk. 
  • Mokka kávéfőző indukciós főzőlapra: Az előzőtől specifikusabb típus az indukciós főzőlapra való mokka kávéfőző. Ennek speciális anyagból kell készülnie. Ez az anyag általában a rozsdamentes acél. Arra is figyelni kell, hogy a kávéfőző aljának mérete passzoljon a főzőlap méretéhez. 
  • Elektromos mokka kávéfőző: Ez a típus elektromos árammal működik, ezért elég a konnektorba szúrni. Megfelelő utazáshoz, kiránduláshoz vagy a nyaralóba. 

Anyag

Az anyagot illetően két lehetőségünk van - alumínium vagy rozsdamentes acél. Az alumínium esetében egyeseknek kételyi vannak, mivel régen károsnak tartották, hiszen az alumínium berendezésekhez gyakran ólmot vagy egyéb adalékokat adtak, de a tiszta alumínium nincs negatív hatással az egészségre. Jól vezeti a hőt és egyenletesen melegszik fel. Ellenálló és könnyű. 

A rozsdamentes acél nagy népszerűségnek örvend tartóssága és modern kinézete miatt. Leggyakrabban az elektromos kávéfőzőknél vagy az indukciós főzőlapra való kávéfőzők esetében használják. Nem vezeti olyan jól a hőt, mint az alumínium és több erőfeszítésre van szükség a tisztításakor. 

Térfogat

Amikor az ideális térfogatot szeretnék meghatározni, akkor tudni kell, hogy hány személyre, ill. hány csésze kávét szeretnének készíteni egyszerre. Itt jelenik meg az említett hátrány, mely szerint minden esetben maximum mennyiségű kávét kell készíteni. 

Nagyobb térfogatú mokka kávéfőző

A mokka kávéfőzők leírásában fel szokták tüntetni, hogy hány csésze kávét lehet vele elkészíteni egyszerre, de ez az adat sok esetben torzított, mivel egy csésze kávé alatt általában 30 - 50 ml kávét értenek. Ezzel ellentétben a legtöbb ember ettől kicsivel több kávét fogyaszt el egyszerre. Ebből adódóan jó átgondolni, hogy mekkora térfogatra is van valójában szükségük. Könnyen megeshet, hogy a feltüntetett 4 csésze kávé igazából egy ember adagjának fog megfelelni. 

Összegzés

Egy mokka kávéfőző vásárlása tehát olcsó és egyszerű megoldás a kávé elkészítésére. Finom ízt biztosít, amely az eszpresszóéhoz hasonlít és főleg azoknak kedvez, akik az erősebb kávét részesítik előnyben. A kávé adagja állandó, ami hátrány lehet, ha a kávét ivó személyek száma gyakran változik. 

Termékek megjelenítése a kategóriában:

A cikk szerzője


Hozzászólás írása



Közzétéve: 22.07.2020
Posledná aktualizácia:
A cikk értékelése:
(92%)

További cikkek a kategóriában:

A füstmentes grill megoldja az erkélyen való grillezés problémájátA füstmentes grill megoldja az erkélyen való grillezés problémáját

Nem mindenkinek áll rendelkezésére kert - néhány tulajdonos ezt az erkélyen felállított grillsütővel helyettesíti. Milyen feltételek mellett engedélyezett az ilyen grillezés? És milyen...

Hogyan válasszuk ki a legjobb kapszulás kávéfőzőt?Hogyan válasszuk ki a legjobb kapszulás kávéfőzőt?

A kapszulás kávéfőzők előnye elsősorban a könnyű használat és a kávé gyors elkészítése. Mai cikkünkben tanácsot adunk Önnek, hogyan válassza ki a legjobb kapszulás kávéfőzőt otthonába.

Készülékválasztás zajszint alapján + tippek a készülék zajkibocsátásának csökkentéséreKészülékválasztás zajszint alapján + tippek a készülék zajkibocsátásának csökkentésére

Egy készülék kiválasztásakor gyakran eszünkbe sem jut, hogy aggódni kellene a készülék zajszintje miatt. Ez az egyik olyan szempont, amely gyakran csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor...